• 1

Szezont zártak kosarasaink

„Ha küzdesz, veszíthetsz, ha nem küzdesz, veszítettél” (Rátgéber Akadémia)

Kosárlabda szakosztályunk létszáma ebben az évben közel 60 fő, ami 30%-os növekedést jelent az előző évekhez képest. A felnőtt férfi csapat Megyei I. osztályban szerepel utánpótláskorú játékosok bevonásával. U12 fiú csapatunk remek eredményekkel szerepel az országos utánpótlás bajnokságban. Az idén először indítottunk leány vonalon is utánpótlás csapatot, ahol közel 20 lány űzheti  a sportágat. A magyar kosárlabda soha nem látott mértékben fejlődik, melyhez méltóképpen csatlakozott a HTE kosárlabda utánpótlása.

A HTE U12-es kosárlabda csapata a 2016-17-es szezonban az országos gyermekbajnokság keleti régiójában játszotta az alapszakaszt debreceni, nyíregyházi, derecskei, hadházi és romániai csapatok ellen (összesen 14 csapat). Az alapszakasz után a HTE sajnos nem jutott a felsőházba, ahová a csoport legjobb két fiú és két leány csapata került, a böszörményiek a harmadik legjobb fiú csapatként a 11 csapatos alsóházban folytatták a bajnokságot februártól. A csapat tavaly megnyerte az alsóház küzdelem sorozatát, így a cél most is a dobogó volt.

Az alsóház végig kiegyensúlyozott küzdelmeket hozott, amit végül áprilisban a harmadik helyen zárt a HTE, így a kitűzött célt teljesítették Szabó Tibor tanítványai, bronzérmet szereztek.

Ebben a bajnoki évben három böszörményi kosarasnak lehetősége volt, hogy a megyeválogatottal részt vehessen egy Szolnokon megrendezésre kerülő nagyszabású kosárlabda tornán. Veress Bence, Nagy Levente és Szabó Benedek meltóan képviselte a HTE kosárlabda utánpótlását.

Ebben az évben a versenykiírás értelmében a 2004-ben született játékosaink nem játszhattak a bajnokságban, így ők edzőmérkőzéseken és az Országos Diákolimpia versenysorozatán tartották a meccsrutint, hogy a következő kiírásban már ismét részt vehessenek a bajnoki küzdelmekben is.

Szabó Tibor edző: „Pozitív eredményként értékelem, hogy létszámunk ebben az évben sem csökkent és rendszeresen legalább 20 fős létszámmal tartottam az edzéseket, ami közös munkánk pozitív visszajelzése. A következő évben korosztályt ugrunk és az Országos Serdülő Bajnokságban fogunk játszani, ahol újra játéklehetőséget kaphatnak az U14-es kosárlabdázóink is.”

A HTE felnőtt kosárlabdázói ebben az évben is a megyei I. osztályban vitézkedtek, ahol 11 együttes versengett a győzelemért. A csapat tisztán böszörményi játékosokból áll, akik vagy az utánpótlás nevelésből vagy a volt, ill. jelenlegi gimnáziumi tanulók közül kerültek ki. A szezon előtt kitűzött cél, ismerve az erőviszonyokat, a 6-8. hely megszerzése, és a fiatalok csapatba építése volt. A csapat végül a 8. helyen zárta az idényt.

Szabó Tibor edző: „A felnőtt keretbe beolvadó utánpótlás csapattal kiegészülve közel 20 fős kerettel kezdtük meg a felkészülést a bajnoki szezonra. Nagy visszatérőként Takács Zoltánnal erősödtünk, aki nálunk kezdett kosarazni, majd a Debreceni Kosárlabda Akadémiát erősítette. Nagyszerű csapatokkal játszottunk, többek között a Hadházi Farkasok tavaly még az NB II meghatározó együttese volt közel azonos játékosállománnyal, a Debreceni 12-ek több korábbi NB I-es játékost tudhat soraiban, de említhetném az erejük teljében lévő egyetemi csapatokat is. Összegezve, elégedett vagyok a szezonban nyújtott teljesítményünkkel, gratulálok a csapataimnak. Jobbulást és teljes felépülést kívánunk Pipó Mártonnak, akit nagyon várunk vissza a játéktérre is. Köszönjük a HTE minden vezetőjének és dolgozójának a munkáját és segítségét. Köszönjük a város és az egyesület vezetésének támogatását, Elek Tamás szakosztályvezetőnek pedig minden figyelmet és segítséget, amit értünk és a kosárlabdáért tett. A szülők támogatását pedig külön szeretném megköszönni, mert nélkülük nem tudnánk fejlődési pályán tartani a gyerekeket.”

Új csapatként indult el a szezonban a HTE U11 leány kosárlabda csapata. A HTE–Fúriák létszáma 17 fő. A csapat összetétele 12 fő 2008-as és 5 fő 2007-es születésű leány. Az országos utánpótlás bajnokság sajátossága, hogy az U11-es, úgynevezett „KENGURU” korosztály a legelső lépcsőfok és itt egy mezőnyben versenyeznek a fiú, lány és vegyes csapatok egyaránt, valamint idén a korhatár kiírás 2008-2006 volt. Ennek megfelelően a teljesen kezdő csapat rendszeresen találkozott idősebb, zömében vagy teljesen csak fiúkból álló ellenfelekkel.

Pipó Márton edző: „Az elsődleges cél erre az idényre egy stabil létszám kialakítása, a kosárlabda technikai alapjainak, alapelveinek megismertetése és maga a játék megszerettetése volt. Úgy gondolom, hogy ezt a célt maximálisan teljesítettük. A következő idény célja ennek a játékosbázisnak a megtartása és az esetleges távozók pótlása mellett, a már megszerzett technikai alapok további csiszolása, technikai repertoár bővítése, alapelvek elmélyítése. Cél az edzésen tanult technikai-taktikai elemek tudatos vagy ösztönös alkalmazása mérkőzés szituációkban, azonban egyénileg több játékostól fogok elvárni a tehetségükhöz mérten extrább teljesítményt.”

A HTE ezúton is gratulál az elért eredményekhez, és kíván sok sikert a következő idényre!