• 1

Bajnoki elődöntő: előny a HTE-nél

Női futsal és férfi labdarúgás eredmények.

FUTSAL

A HTE az NB I női futsal rájátszásában a Tolna együttesével vívja a bajnoki elődöntőt, amely két nyert mérkőzésig tart. Az első összecsapáson hazai pályán magabiztos HTE-győzelem született.

A HTE már a találkozó első percétől magához ragadta a kezdeményezést, és helyzetek sorával jelezte, hogy a győzelem az egyetlen elfogadható céljuk ezen a napon. Ősz Csengének volt tehát dolga a tolnai kapuban, és nem egyszer bravúrra volt szüksége ahhoz, hogy góltól mentse meg a csapatát. Meglepetésre a 12. percben mégis a vendégek szerezték meg a vezetést, Üveges Katalin lőtt hatalmas gólt Torma kapujába. A hazaiak nem zavarodtak össze, tovább rohamoztak, támadóikat többször csak szabálytalanság árán tudták megállítani a tolnai játékosok.

A második játékrészre ugyanolyan elánnal jött ki a Böszi, annyi különbséggel, hogy a befejezéseknél most már kíméletlenek voltak: Vígh Renáta három percen belül szerzett két találatával a 23. percre már a hazaiaknál volt az előny. A 33. percben Pádár lőtt messziről, okosan Ősz Csenge hálójába, ezzel 3-1-re vezetett a HTE. A Tolna ezt követően vészkapus játékra váltott, azonban a böszörményiek fegyelmezett védekezését nem tudták áttörni. Egy labdaszerzés után pedig Pádár emelt az üres kapuba, 4-1-re módosítva az állást. A 39. percben Kota Gabriella is betalált, ezzel kialakítva az 5-1-es végeredményt.

A találkozót megérdemelten nyerte a HTE, az egész mérkőzésen dominálni tudtak, ami helyzetekben is megmutatkozott.

NB I Női Futsal, rájátszás, elődöntő 1. mérkőzés: HTE - Tolna-Mözs 5-1 (0-1)

Gól: Vígh Renáta (2), Pádár Anita (2), Kota Gabriella

HTE: Torma Lilla - Tell Zsófia, Bokor Adrienn, Pádár Anita, Vígh Renáta, Szekér Anita, Kota Gabriella, Mogyorósi Zsuzsanna, Nagy Anikó, Kovács Anikó, Nagy Mária. Edző: Quirikó Vivien.

Quirikó Vivien: "Gratulálok a csapatnak, és mindegy egyes játékosnak, mert végig nagyon fegyelmezetten, maximálisan betartva a megbeszélteket, elejétől a végéig uralva a mérkőzést, jó játékkal nyertünk! Jobbulást kívánunk a tolnaiak sérült játékosának, Folk Zsuzsinak!

A mérkőzés videós összefoglalójáért katt ide!

A másik ágon az Astra nyerni tudott Szekszárdon. A HTE vasárnap Tolnán megszerezheti második győzelmét, és ezzel bejuthat a bajnoki döntőbe.

TOBORZÓ

Várjuk 2002 és 2008 között született leányok jelentkezését a HTE utánpótlás leány foci csapataiba! Edzés időpontok: szerda és péntek 16.30-18.00, Városi Sportközpont. Jelentkezni lehet Papp Ferenc edzőnél a 0630/5578012 telefonszámon.

LABDARÚGÁS

Megyei I. o. felnőtt, 22. forduló: HTE – Derecskei LSE 3-1 (2-0)

Gól: Nagy Máté (2), Jeremiás Gergő

HTE: Csorvási Tamás – Lippai Tibor (Hortó Attila 76’), Nagy Máté, Fodor Tibor, Lovas Márton, Barna Béla, Szabó Márton (Tóth Bertold 71’), Linzenbold Zsolt (Kerek Balázs 62’), Andorkó Sándor, Oláh Norbert (Jeremiás Gergő 46’), Misák Sándor (Bereczki Tamás 62’). Edző: Igor Bogdanovic.

Igor Bogdanovic: „Tudtuk, hogy jó ellenfél érkezik hozzánk, és minden áron szerettük volna itthon tartani a három pontot. Úgy éreztem, hogy kicsit álmosan kezdtük a mérkőzést, de a lassú kezdés után összeszedték magukat a fiúk, és hoztuk a győzelmet.”

Képgaléria

Megyei I. o. U19: HTE – Derecskei LSE 5-4 (2-1)

Gól: Szarka István (2), Szabó Flórián (2), Varga Zsolt

HTE: Németi Armand – Szabó Flórián, Oláh Péter, Sipos Gergő (Oláh Imre 46’), Balogh Zoltán (Bagdi László 46’), Hortó Dávid (Hajdú Ádám 89’), Barkó Roland, Szabó Csaba, Forgács Csaba, Cselei Imre, Szarka István (Varga Zsolt 46’). Edző: Molnár István.

A Megyei U14-es bajnokság első tavaszi fordulójában Hajdúszováton 8-1 arányban nyert a HTE. A második fordulóban Pocsajban is győzött a csapat.

Megyei U14: Pocsaj KSE – HTE 0-7 (0-4)

Gól: Benke István (2), Jónizs Ábel (2), Kovács Ádám, Lévai Bence, Lakatos Attila

HTE: Markos Nándor (Csecsődi Imre 41’) – Sipos Kende (Tóth Áron 41’), Szekeres Ákos (Bereczki László 41’), Tulipán Kristóf (Ősz-Varga Boldizsár 41’), Jónizs Ábel, Kovács Ádám (Lévai Bence 41’), Koszta Mihály (Pipó Levente 41’), Benke István (Hagymási Dávid 41’), Kiss Kornél, Lakatos Attila. Edző: Sipos Elemér, Kiss Antal.

II. o. U19: Cigánd SE – HTE 1-0 (1-0)

II. o. U17: Cigánd SE – HTE 0-6 (0-2)

Gól: Szakács Dániel (3), Bányász Alex (2), Szanyi Dániel

HTE: Papp Vince (Kocsis Zoltán 46’) – Bányász Alex, Máthé Gergő (Hódos Benjámin 68’), Váradi László, Varga Dániel, Csirkés Imre, Varga Dávid (Kompár Bálint 68’), Sajtos Zoltán (Szanyi Dániel 68’), Rákos Balázs, Szakács Dániel, Hadházi Sándor (Papp Levente 61’). Edző: Rákos Csaba, Poczetnyik Csaba.

II. o. U15: HTE-Olasz FS – DEAC 3-0 (3-0)

Gól: Nagy Milán (2), Huszti Renátó

HTE: Papp Vince (Bartossik Balázs 60’) – Hadházi Sándor (Komáromi Balázs 41’), Váradi László (Bohács Bence 41’), Gergely Erik (Nagy Zoltán 60’), Forgó Attila, Sipos Szabolcs, Huszti Renátó, Tóth Benedek, Nagy Milán (Rákos Máté 60’), Kecskés Kevin (Benke Szabolcs 56’), Váradi Marcell. Edző: Jeremiás Gergő.

II. o. U14: HTE-Olasz FS – DEAC 7-1 (2-1)

Gól: Szűcs Tamás (2), Batai Tamás (2), Szabó Vencel, Pelles Gábor, Prepuk Martin

HTE: Varga Balázs (Domonkos Dávid 41’) – Batai Tamás, Kovács Miklós, Szűcs Tamás, Kovács Áron (Drobina Martin 41’), Kiss Péter, Szabó Vencel, Fehér Attila, Szabó József (Hegedűs Tamás 41’), Pelles Gábor (Prepuk Martin 51’), Domonkos Dániel. Edző: Szűcs János.