Cikkek

"Két pontot veszítettünk ezen a találkozón"

Felnőtt labdarúgóink gól nélküli döntetlent játszottak Monostorpályiban. Utánpótlás csapataink győzelemmel zárták a hétvégét.

Felnőtt labdarúgó csapatunk Monostorpályi otthonában lépett pályára.

Megyei I. o. felnőtt, 15. forduló: Monostorpályi SE – HTE 0-0 (0-0)

Igor Bogdanovic: „Egész héten úgy készültünk a mérkőzésre, hogy pontosan tudtuk, mire lehet számítani. Első perctől kezdve irányítottuk a játékot, helyzeteket dolgoztunk ki, ám ezt a játékot gólra játsszák. A sok helyzetből egyet sem sikerült gólra váltani. Úgy érzem, két pontot veszítettünk ezen a találkozón. Sajnálom a játékosokat, mert mindent megtettünk, hogy ne így legyen.”

Mindhárom utánpótlás csapatunk nyert a hétvégi fordulóban.

Megyei I. o. U19: Monostorpályi SE – HTE 0-2 (0-1)

Gól: Hajdu Ádám, Szanyi Dániel

HTE: Nagy Sándor – Sajtos Zoltán (Bohács Bence 87’), Szabó Márton (Máthé Gergő 81’), Szanyi Dániel (Kompár Bálint 74’), Oláh Sándor, Tompák Bence, Varga Dávid (Nagy Szabolcs 87’), Papp Levente, Rákos Balázs, Csirkés Imre, Hajdu Ádám (Tóth Norbert 27’). Edző: Rákos Csaba, Igor Bogdanovic

Rákos Csaba: „Az utolsó őszi fordulóban a hazai pályán mindenkire veszélyes Monostorpályiban vendégszerepeltünk, ahonnan fegyelmezett játékkal hoztuk el a három pontot, úgy, hogy ismét nem kapott gólt a csapat. Így az őszi szezont a 3. helyen zárjuk. Továbbra sem mondunk le a bajnoki cím megszerzéséről!”

Megyei U16: HTE – Hajdúszoboszlói SE 2-1 (0-1)

Gól: Lakatos Attila (2)

HTE: Pájerski József – Szekeres Ákos, Gyürki Tamás, Kósa Tamás, Kálmán Patrik, Jónizs Ábel, Kolompár Sándor, Benke István, Kovács Bendegúz, Lakatos Attila, Pipó Levente. Csere: Bereczki László, Varga Ferenc. Edző: Kiss Antal

Kiss Antal: „Játékosaim nagyszerűen küzdöttek, megérdemelték a győzelmet.”

Megyei U14: HTE – Hajdúszoboszlói SE 1-0 (1-0)

Gól: Koszta Mihály

HTE: Szekeres Ádám – Koszta Mihály, Csecsődi Imre, Tulipán Kristóf, Hagymási Dávid, Milák Róbert, Bódi Kristóf, Kiss Áron, Papp Kristóf, Uzonyi Balázs. Csere: Sipos Kende, Éles Gábor, Molnár Gergő, Pipó Roland. Edző: Sipos Elemér

Sipos Elemér: „Masszívan védekező ellenfél ellen egymást folyamatosan kisegítve, csapatként futballoztunk. Mezőnyben jól forgattuk a játékot, de a kapu előtt most nem ment a helyzetbe kerülés. Végül a nagyobb győzni akarás döntött a javunkra!”

Joomla! hibakereső konzol

Munkamenet

Profilinformációk

Memóriahasználat

Adatbázis lekérdezések