Bajnoki döntőben a HTE!

NB I női futsalosaink idén is a bajnoki címért küzdhetnek!

Az NB I női futsal felső-házi rájátszásában a HTE a Szekszárd együttese ellen vívott két nyert mérkőzésig tartó párharcot a döntőbe jutásért. Az első találkozón a HTE szerzett előnyt, miután nyerni tudott idegenben. A második, hazai pályán megrendezésre kerülő mérkőzésen azonban a szekszárdiak kiegyenlítették az esélyeket, így harmadik meccs döntött arról, melyik csapat kerül döntőbe. A mindent eldöntő összecsapásra szombaton került sor Szekszárdon. A HTE-nek Pádár Anita nélkül kellett pályára lépnie, aki eltiltását töltötte, miután a hazai mérkőzésen kiállították.

Az első játékrészben hatalmas mezőnyfölényben játszott a Böszi, szinte csak a hazaiak térfelén folyt a játék. Ennek a 19. percben meg is lett az eredménye, a csapatkapitány Tell Zsófia lövésével vezetést szerzett a HTE. A második félidő elején egy kontratámadás végén Kota Gabriella kétgólosra növelte az előnyt. A 32. percben egy szögletet követően ismét Tell volt eredményes. A mérkőzés hajrájában a Szekszárd átállt vészkapus játékra, azonban gólt a böszörményiek szereztek, a lefújás előtt két perccel Benkő Mónika juttatta az üres kapuba a labdát, beállítva ezzel a 4-0-s HTE-győzelmet.

NB I női futsal, elődöntő, 3. mérkőzés: Szekszárd FC - HTE 0-4 (0-1)

Gól: Tell Zsófia (2), Kota Gabriella, Benkő Mónika

HTE: Torma Lilla - Tell Zsófia, Bokor Adrienn, Folk Zsuzsanna, Kota Gabriella, Benkő Mónika, Mogyorósi Zsuzsanna, Nagy Anikó, Nagy Mária, Madzin Dóra, Szilágyi Mariann. Edző: Quirikó Vivien.

Quirikó Vivien: „Megérdemelten nyertünk, a mérkőzés nagy részében uraltuk a játékot, több helyzetet alakítottunk ki, mint az ellenfél. Már az első játékrészben óriási mezőnyfölényben játszottunk. Sikerült magunk mögött hagynunk a múlt heti meccset, és mentálisan feljavulnunk. A koncentráció és a fegyelmezettség bátor játékkal párosult. Gratulálok a csapatnak!”

A kétszeres bajnok HTE ezzel újra a címvédésért harcolhat. A három nyert meccsig tartó bajnoki döntőben az ellenfél az alapszakasz-győztes kiskunfélegyházi Astra lesz. Az első mérkőzésre vasárnap kerül sor Kiskunfélegyházán, majd május 26-án vasárnap itthon lép pályára Quirikó Vivien együttese.

Utánpótlás leány csapataink is remekül szerepeltek a hétvégén: az U15-ösök 2/1, az U17-esek pedig 2/2 győzelmet szereztek a megyei keresztpályás bajnokság első tavaszi fordulóján!

U15: Bihari Női FK - HTE 1-0

HTE - Nyíradony VVTK 4-2

Gól: Nagy Zsuzsánna (2), Zaveczki Nikoletta (2)

HTE: Gulyás Linda - Nagy Zsuzsánna, Juhos Zsófia, Balogh Szabina, Kerékgyártó Tímea, Rácz Alíz, Zaveczki Nikoletta, Balogh Bernadett.

U17: Debreceni Honvéd SE - HTE 0-2

Gól: Kiss Bernadett, Madzin Dóra

HTE - Hajdúsámsoni TTISZE 6-1

Gól: Nagy Fruzsina (3), Nagy Anikó (2), Madzin Dóra

HTE: Töviskes Krisztina - Nagy Anna, Nagy Zsuzsánna, Nagy Anikó, Madzin Dóra, Kiss Bernadett, Nagy Fruzsina, Debreczeni Dorina.

Edző: Papp Ferenc, Quirikó Vivien