Véget ért a kézilabda szezon

A HTE kézilabda szakosztálya férfi és női szakágban nyolc korosztályban tizenhat csapatot versenyeztetett az elmúlt idényben.

A 2018-19-es idényben a HTE kézilabda szakosztálya férfi felnőtt, ifjúsági, fiú serdülő, U14, U13, U12 és U10, valamint női felnőtt, ifjúsági, leány serdülő, U13, U11 és U10 korosztályokban versenyeztetett csapatokat az MKSZ országos és régiós bajnokságaiban. Kiss Antal szakosztályvezető elmondta, hogy minden benevezett csapat fejlődése szemmel látható, számokkal bizonyítható. A csapatok 306 mérkőzést játszottak a szezonban.

Az U10 fiú csapatnál remek szülői gárdával megtámogatott közösség alakult ki, a havonta vívott mérkőzéseken egyre jobban szerepeltek a fiúk, az utolsó két hónapban már győztesként jöttek le a pályáról.

U10 fiú csapat tagjai: Csóka Roland, Fekete Máté, Hágen Péter, Káplár Mihály, Nagy Levente, Oláh Péter, Szendrei László Máté, Vadászi Levente Sándor, Veress István András, Varga Tamás, Szabó Sándor, Papp Zsolt, Varga Bence Csaba, Bakó Viktor. Edző: Kiss Tamás.

Zámbó Attila edző tanítványai három fronton, U12, U13 és U14 bajnokságban szerepeltek idén.

U12 fiú csapat tagjai: Kathi Márton, Gyürky Bertalan, Bereczki Levente, Jánosi Milán, Monori Gergő Bendegúz, Nagy Máté, Sőrés Tibor, Szabó Gergő, Szilágyi Tamás, Töviskes Andor. Edző: Zámbó Attila.

Az U14/2 fiú csapat két bajnokságban is helytállt, a regionális U13 és U14 bajnokságban. Utóbbi az alsóház közepén zárta a bajnokságot.

U14/2 fiú csapat tagjai: Balogh Péter, Enyedi Erik, Fehér Bálint Ádám, Fekete Zsigmond, Nagy Gergely, Szabó Levente, Szarvas Márk Milán, Szirányi Csaba György, Zelenka Brendon Armand, Gyulai Sándor. Edző: Zámbó Attila.

Az U14/1 fiú csapat a gyermekbajnokság II. osztályában versenyzett. Az alapszakaszban még nehezen tudták felvenni az ellenfelek ritmusát, de az alsóházban lényegesen jobb eredményeket értek el. Nagy hangsúlyt fektettek az egyéni képességek javítására. A bajnokság végére mind csapatjátékban, mind egyéni képességekben sokat javultak.

U14/1 fiú csapat tagjai: Baráth Benedek, Fodor Ákos, Molnár Levente, Farkas László, Sajtos Csaba, Marjai Antal, Nagy Antal, Nagy Levente, Okváth Gábor, Orosz Roland, Szolnoki Imre, Szabó Gábor. Edző: Boros Ferenc.

A serdülő fiú csapat több játékosának fiatalabb vagy idősebb korosztályban is helyt kellett állnia. A bajnokság második részében már több győzelmet tudott kiharcolni, és végül a 8. helyen végzett Kiss Tibor együttese.

A férfi ifjúsági csapat először szerepelt a II. osztályú bajnokságban, ami egy új kihívást jelentett. Nagyon jól zárták a bajnoki év első féléves szakaszát, sikerült a csoport elején végezni. A tavasz a játékosok tanulmányi elfoglaltságai miatt nagyobb kihívást jelentett. Bakos Károly edző szerint a magasabb osztály nagyon jól szolgálta a fiúk fejlődését. A csapat végül a 7. helyen zárt.

Férfi ifjúsági csapat

A felnőtt férfi csapat nagyon erős mezőnyben szerepelt az NB II Észak-keleti csoportjában. Bakos Károlyék nagyon fiatal csapattal vágtak bele a bajnokságba, a felnőtt keret 60 %-át az ifisták tették ki. Ők a góllövőlistán előkelő helyen végeztek. A jövőben is a fiatalokra kívánják építeni a csapatot, ami hosszú távon szép eredményekhez vezethet. A csapat a 10. helyen végzett.

A Hajdú-Bihar megyei férfi felnőtt bajnokságban szereplő csapat a 4. helyen végzett.

U11 korosztályban két leány csapatot indított a HTE. Borsi Imre edző szerint csapatának fejlődése egyértelműen látható. Ennek egyik legfőbb hozadéka, hogy sikerült négy mérkőzést megnyerniük tavasszal.

U11 leány csapat tagjai: Bogdanovic Tamara, Fehér Abigél Borbála, Gál Klára, Hágen Alexandra, Hágen Vivien, Hagymási Lívia, Hideg Vivien Ida, Kelemen Hanna, Mátyus Lili, Nagy Bianka, Nagy Gréta, Nagy Léna, Szabó Petra. Edző: Borsi Imre.

Az U13-as leány csapat sok új tapasztalattal gazdagodott. Mind a győzelmekből, mind a vereségekből nagyon sokat tanultak a lányok. A fejlődés látszik a csapaton, főleg a védekezés javult, de a támadótevékenység is nagyon sokat változott pozitív irányba.

U13 leány csapa tagjai: Frájter Alexa, Gaál Lilla, Gál Erika, Hegedűs Réka, Kiss Dorottya, Kardos Vivien, Mezei Lotti, Nagy Annamária, Szekeres Dorka, Székely Kinga, Szirányi Csenge, Tardi Eszter, Varga Viktória. Edző: Szilágyi Krisztina.

Leány U13 csapat

A serdülő leány csapat a szezont 37 ponttal  az 5. helyen zárta. A 26 mérkőzésből 18 alkalommal nyert a csapat, egyszer döntetlent játszott. Poczetnyik Máriáék célja a következő szezonban érmes helyezés elérése.

A női ifjúsági csapat felkészülése részben a felnőttekkel zajlott. Az ifjúsági csapatból négy játékos is szerepet kapott a felnőtt csapat bajnoki mérkőzésein, amelyek során remekül helytálltak. Kovács Magdolna edző szerint nagyon pozitív, hogy a lányok önmagukhoz viszonyítva sokat fejlődtek, valamint játéktudásban is nagyot léptek előre. Emellett egy nagyon kiváló csapatszellem alakult ki. Külön öröm számára, hogy három játékos is szép helyen végzett az ifjúsági góllövőlistán. A csapat a 7. helyen végzett.

Női ifjúsági csapat

A felnőtt női csapat bajnoki címvédőként kezdte az NB II-es küzdelmeket. Több helyi kötődésű fiatal került beépítésre, akik meg is hálálták a beléjük fektetett bizalmat. Nagy Attila edző szerint az elért 5. hely reálisnak tekinthető.

A felnőtt női csapat tagjai: Bakos Zsuzsanna, Balla Barbara, Berényi Janka, Cserős Petra, Dobi Mária, Erdei Anett, Finta-Szűcs Nikolett, Gyökös Barbara, Konyári Krisztina, Koszta Enikő, Kovács Magdolna, Kozma Tünde, Pereverzia Petra, Sári Janka, Sári Kata, Szabó Lilla, Szabó Rebeka, Szilágyi Krisztina, Tardi Zsuzsanna. Edző: Nagy Attila.